Tartalom
1. Bevezetés
2. A
szódagyártógép feltalálása
3. A fröccs szó eredete
4.
Szódavíz dícsérete
5. A szikvízgyártás elterjedése
Magyarországon
Bevezetés
Sokat töprengtünk
azon, hogy ennek a menüpontnak egy vállalkozás honlapján van-e a helye, vagy
valahol máshol kellene (illene) rajta lennie a világhálón, de tekintettel arra,
hogy a szódavíz ipari előállítási módszerének kidolgozása egyik híres
feltalálónk
JEDLIK
ÁNYOS nevéhez fűződik, - és hosszas
keresgélés, böngészés árán is csak utalásokat (néhány soros megjegyzést)
találtunk az interneten e témára vonatkozóan - úgy döntöttünk, hogy a
birtokunkban lévő ismeretanyagot megosztjuk másokkal is.
A szódagyártógép feltalálása
"A
mesterséges ásványvizeknek nem
hátrányára, hanem előnyére, a
feltalálóknak pedig nem szégyenére, hanem dicsőségére válik, ha sikerül a vízbe az eddig elértnél nagyobb mennyiségben juttatni szabad szénsavat, vagy még annál is nagyobbat, mint amennyit a természetes vizek tartalmaznak."
Ezzel a gondolattal kezdődik Jedlik
Ányos egy latin nyelvű tanulmánya, amely rövid összefoglalásban ismerteti Jedlik eredeti eljárását is
"a szódavíz,
nátrium-magnéziumos víz, Eger-, Selters-, Püllna-víz" készítésének módja címen.
Mint a győri bencés gimnázium
tanára, már 1828-29-ben kezdett behatóan foglalkozni azzal,
hogy idehaza felfedezze és megvalósítsa a
szódavíznek és mesterséges
savanyúvíznek iparilag is használható
készítési módját. Erről már korábban is olvasott Gilbert "Annalen der Phisik" című művének 12. kötetében, mely szerint Genf-ben Paul és Goffe fizikusok
már 1789 óta állítanak elő savanyúvizet, de a készítési módot titokban tartották. Jedlik-nek nem is volt szüksége külső segítségre, hiszen kísérletezése gyorsan eredményessé vált. Mint írja:
". . . az eljáráshoz
olyan készülék szükséges, amely a víznek
szénsavval
való telítésére alkalmas, a szénsavgáznak saját készülékével való fejlesztése által..."
Ennek módját a következőképpen írja le:
"A szénsavgáz
fejlesztésére szolgáló első edénybe
beleöntjük a három- vagy négy rész vízzel
hígított kénsavnak bizonyos meghatározott
mennyiségét. Ezután porrá tört krétát, őrölt márványt, vagy ami sok tekintetből jobb,
szitált (fa)hamut annyi vízzel keverünk össze, hogy folyékony pépet alkosson, és ezt ugyanabba az edénybe nyomjuk egy erre a célra való dugattyúval. Miután a fejlődő gáz a levegőnek legnagyobb részét egy szabad nyíláson át kihajtotta, az edényt légmentesen lezárjuk.
A hamunak többször
megismételt adagolásával a szénsavgáz az első
edényből átnyomul a másodikba egy olyan csövön keresztül, amely a második edénynek csaknem az aljáig ér.
Ez a
második edény szódának vagy hamuzsírnak
oldatát tartalmazza, amely a gázt a netalán magával
szállított kénsavgőzöktől megtisztítja. Az
így megmosott és sűrített szénsavgázt egy csap megnyitásával tetszés szerint lehet átereszteni egy harmadik hengeres edénybe, amelyben a telítésre szánt víz van. A kézzel mozgásban tartott edényben a víz a gázt könnyen elnyeli. Az elnyelt szénsavgázt a hamunak ismételt adagolásával addig pótoljuk, míg a kénsav azzal telítetté nem válik.
Ennek
megtörténte után az első edény alján
lévő csapot megnyitva a
mész- és káliumszulfátot sűrített szénsavgázzal kinyomatjuk és az edényt
újra megtöltjük..."
Olyan
készüléket szerkesztett
tehát, amelynek segítségével csekély
költséggel lehetett vizet szén-dioxiddal telíteni. Sok
délutánt töltött Jedlik tanár úr Pallos nevű győri bádogosmester műhelyében, ahol megszületett
az elképzelt készülék, ami természetesen a kisiparos kézművességét is dicséri.
Jedlik latin nyelvű
értekezésben ismertette újabb felfedezését a bécsi
egyetem két jeles tanárával:
A. Baumgartner és A. Ettinghausen
tudósokkal, akik méltónak találták az értekezést németre lefordíttatni és azt saját lapjukban, a
Zeitschrift für Physik und Mathematik hetedik kötetében, 1830 év 47-58-
oldalon közreadni, az alábbi címmel:
"Bereitung künstlicher Säuerlinge" von P A. Jedlik in Raab (Győr).
Jedlik értekezését azért is kénytelenek voltak Bécsben nagyra becsülni,
mert azt is bizonyította, hogy
"minden savanyúvizet lehet
utánozni és olcsón készíteni, sőt tetszés szerinti szénsavtartalmúvá tenni, mi akkoron, midőn az úgynevezett SODAVÍZ
még nem készíttetett, elég érdekes vala."
Kísérletei közben figyelmét főleg arra fordította, hogyan lehet
1. szén-dioxidot a leggyorsabban, legkönnyebben és legolcsóbban
fejleszteni
2. a fejlesztettet a legkényelmesebben
úgy 3-4 atmoszférára veszteség
nélkül összenyomni
3. a
legcélszerűbben a telítésre szánt vízbe juttatni
4.
hogyan lehet csekély rázással a gáz- és vízrészecskéket szorosabb és teljesebb
érintkezésbe hozni, ezzel pedig az elnyelés folyamatát meggyorsítani.
Jedlik szódavizet és
mesterséges ásványvizet is készített, amikor
is előzőleg megfelelő arányban különféle ásványi anyagokat kevert a vízbe.
A készülék sikeresen működött, a készterméket felfogó edényben összegyűlt
szikvíz, vagy szódavíz íze üdítő, kellemes volt.
Legelőször a rendházban tette le az asztalra, és a rendtársak elismerően
fogyasztották.
Orvos barátai is elismerően
szóltak a készülékről.
Rábeszélték a professzort, hogy hasznosítsa az eljárást, nem a pénz miatt, hanem a kórházi betegek hálásak lettek az üdítő szódavízért, a mesterséges "gyógyvízért". Hamarosan beigazolódott az orvosok igazsága:
1831-32 évben "napkeleti járvány,
epekórság" (ma kolerának nevezzük)
söpört végig az országon, és a szódavíz (savanyú kémhatása révén nem terjesztette a járványt) a szenvedőknek enyhülést, megkönnyebbülést hozott.
Noha a gimnáziumi
szertárban a készülék éjjel-nappal működött, minden
mennyiség kevésnek bizonyult.
Készülékét az évek folyamán
belföldi és külföldi szakemberek segítségével állandóan továbbfejlesztette, Pozsonyban már korszerű gépet készítettek
számára.
Sokat foglalkozott a lefejtés
módozataival, hiszen amikor a víz már
tökéletesen telített, üvegekbe kell lefejtenünk, de
óvatosan, hogy az átömléskor
csak kevés gáz menjen veszendőbe. Ezért erre a célra olyan rézcsövet használt, amely pontosan ráillett a leeresztő csapra és az üvegbe mélyen leért,
mert azt vette észre, hogy ily módon sokkal kevesebb gáz illan el, mint amikor a gyöngyöző vizet közvetlenül a csapról a levegőn át folyatjuk az
üvegbe.
Ez az alapja a szódásüveg felfedezésének.
Győrött már az első
nyáron sok üveg szódavizet töltöttek meg a készülékével, és saját feljegyzései szerint az mindenkinek ízlett.
A szódavizet tehát nem Jedlik
találta fel, azonban a szódavízgyártás,
a gyakorlati alkalmazás terén két dologban az övé az elsőség:
l. A
széndioxid sűrítésére ő már nem használ mechanikus légsűrítőt, hanem erre a
célra a gyors vegyi bomlás előnyeit aknázza ki. Ezzel a megoldással lényegesen
egyszerűbb és olcsóbbá lett az egész összeállítás.
2. Amire
az ásványvíz-források és töltőtelepek tulajdonosai csak a század vége felé
kezdtek gondot fordítani, azt Jedlik már régen megvalósította, amidőn a
vízrészecskék ütődéséből és a levegővel való érintkezéséből származó
szén-dioxid-veszteség elkerülése végett az edény aljáig érő csövön át fejtette
le a telített vizet, a szódavizet.
Készüléke
egyébként a szódavíznek ipari előállítására is alkalmas volt
mindaddig, ameddig a szén-dioxidot magán a töltő-telepen kellett fejleszteni, nem úgy mint ma, amikor acélpalackokban árulják.
Jedlik-ben tehát
nemcsak a feltaláló tehetsége volt meg, a gyakorlati
alkalmazás iránt is volt érzéke. Időközben
Budapestre került és Pozsonyból 1841 augusztus 27-én
érkezett meg már pesti lakásába az a
tökéletesített berendezés, amellyel 1841 szeptember
6-án bemutatta a magyar orvosok és
természetvizsgálók pesti második nagygyűlésén a mesterséges savanyúvizet
és készítésének módját. A gyűlést követő ebéden magyaros vendégszeretet-
tel kínálgatta készítményeit. Kétnemű savanyúvizet kínált a megjelenteknek: egyik palackban elkészítette a savanyú vizeknek legegyszerűbbikét,
amelyben a közönséges vízen és azzal egyesült szén-dioxidon kívül semmi
más ásványt nem adagolt: Ez a víz a tiszta szódavíz nagyobb mértékben bír-
ja magában tartani a szabad szén-dioxidot, mint az, amelyben a szén-dioxidon kívül többféle sókat is tartalmaz és ezért
"azon csípőssége, amelyet a pezsgő borban kedvelünk nagyon kielégíthető . . . ."
A fröccs szó eredete
"Kellemes
lehet ezen pezsgő víz azon személyekre nézve, kik borral
nem élvén; szomjúságuk oltáskor az említett pezsgői csípősséget éldelni kívánnák. Talán azon betegségekben sem lenne céliránytalan ital, amelyekben a
szénsav által történendő izgatás a belső részekre jótékonyan hat."
Vörösmarty 1842.
október 5-én írta meg híres versét, amelyből
megtudhatjuk mi is, 156 év múltán, hogy "Fölfelé megy a borban a gyöngy".
- Igen ám, de a borban csak akkor
megy fölfelé a gyöngy, ha szódavizet vagy
ásványvizet öntöttek hozzá. Ez pedig az
ország nyilvánossága számára nem az orvos-kongresszuson, hanem Fóton történt, Fáy András híres pincéjében. Ki ne tudná, hogy Fáy András ugyanúgy szellemi központja volt az
irodalmi és művészeti életnek, mint a bankéletnek. A jelzett napon Fáy Vörösmartyt és néhány barátját szüretre hívta meg.
A barátok között ott volt
Czuczor, a nem kevésbé kitűnő költő, aki magával hozta
Jedlik Ányost, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa
volt, hanem a szódavíz magyar feltalálója is. Ahhoz, hogy a bor erősségét
kellemesen enyhíteni lehessen, nemcsak a szódavíz előállítását kellett felfedeznie, hanem természetesen fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehessen fröccsenteni.
Nos, Jedlik a szüretre
is elvitte a világ legelső szódásüvegét,
és a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső
fröccsöt. Ő azonban, németesen, spriccernek nevezte. Vörösmartynak ez a
szó nem tetszett és helyette találta ki a fröccs szót.
Szódavíz dícsérete
Büszkék lehetnek a szikvízgyártók, hogy
hétköznapi nyilvánossággal, a
szódavíztől gyöngyöző bor legelőször ezen a fóti szüreten vált itallá. Valószínű, hogy a pezsgőhatást kiváltó szódavíz is hozzájárult ahhoz, hogy
Vörösmarty 17 versben örökítette meg fóti dalát:
Az első két versszak hűen bizonyítja ezt:
Fölfelé megy borban a gyöngy, jól teszi.
Tőle senki e jogát el nem veszi.
Törjön is mind ég felé az, ami gyöngy,
Hadd maradjon gyáva földön a göröngy.
És ürítsük a hazáért e pohárt:
Egy pohár bor a
hazáért meg nem árt!
Testet
éleszt és táplál a lakoma,
De ami a lelket adja, az b o r a !
/A vers
folytatása.../
A szikvízgyártás elterjedése
Magyarországon
Jedlik Ányos nyomán
hazánkban gyorsan közkedvelt "gyógyvíz" lett
a mesterséges ásványvíznek nevezett szikvíz, szódavíz. Ezzel párhuzamosan
a fővárosi rézművesek, lakatosok hamarosan átálltak a gépgyártásra, és ennek köszönhető, hogy már a múlt században virágzásnak indult szikvízgyártás, mint kisipari mesterség.
Még ma is sok, az
évszázadunk elején legyártott
szikvízgyártó gép található az
országban, működő állapotban. A
szikvízgyártás gyorsabb, modernebb térhódítása a két világháború közé tehető. Az akkor gyártott gépek még
ma is dolgoznak, termelnek annak bizonyítására, hogy a magyar szikvízgyártási technológia európai színvonalat ért el.
A két
világháború között, éppen a fentiek miatt,
a termékválasztékot is bővítették. Mindazon felül, hogy az üvegpark minősítetté vált, szép külsejű,
jó alapanyagból készült üvegeket - krómozott szifonfejjel - készítettek az
elhasznált szikvizes üvegek pótlására.
Már az 1930-as
években új termékként jelent meg az üdítőgyártás, főleg
golyózáras üvegek használatával; kézi töltéssel.
Így kedvelt ital lett a kisiparosok által előállított és forgalmazott
"krachedli".
Az iparengedély ezt is engedélyezte, továbbá azt is, hogy kengyelzáras
üvegekbe szénsavas ivóvizet gyártsanak iparosaink, mert igény volt rá.
Említésre
méltó, hogy a mai 25 literes alumínium ballon ősét,
a vörösrézből készült 10, 20, 30 literes ballont 1935. táján kezdték először alkalmazni, elsősorban a vendéglátóiparban. Ezek a ballonok azonban nemcsak nehezek, hanem igen drágák is voltak, hiszen belül vastag ónréteggel kellett meggátolni a réz oldódását.
Egy ballon ára egyenlő volt egy
ló árával. Amíg az azonos időben vásárolt ló ára 350 pengő volt, egy rézballonért ugyanakkor 380 pengőt fizettek.
A szikvízgyártó
iparosok a negyvenes években erős, önálló
ipartestületben védték jogaikat, országos jelleggel. A IX. kerületi Ferenc téren önálló,
saját tulajdonú székházzal is rendelkeztek. Feljegyzésekből tudjuk, hogy
már 1942-ben is indítottak szakmai tanfolyamot, országosan meghirdetve.
Az Országos Szikvíz Ipartestület akkori elnöke a pécsi dr. Czirják Antal
volt, akit 1945-ben országgyűlési képviselőnek is megválasztottak.
A mellékletben található 1948-ban kiállított bizonyítvány igazolja, hogy
1948-ban kötelezték az iparosokat szakmai továbbképzésre, illetve a szak-
mai és egyéb ismeretekből vizsga letételére.
Szomorú annak
megemlítése, hogy 1950-1952. között a
virágzó szikvízüzeméket
államosították. Mindent tönkre tettek. A
lakosság zúgolódása és
elégedetlensége 1954-ben arra késztette a
hatóságot, hogy a "szegények üdítője" a közkedvelt szódavíz lakossági "terítését", azaz a szikvíz házhoz szállítását újból engedélyezte. Csak a bátor iparosok merték újra beindítani kis
műhelyüket egy-egy kiutalt üzemhelyiségben, szakmai rutinnal összeállított
kis gépet üzembe helyezve...
Hős korszak volt ez, a
türelem, a szakmaszeretet és a szakmai optimizmus csodás
évei, hiszen havi 40 kg szén-dioxidot utaltak csak ki egy-egy
iparosnak, nehogy konkurenciát jelentsen a nagy állami
üzemeknek és nehogy kapitalizálódhasson. Ekkor állapították meg, illetve írták elő a 46%-os forgalmi adót, amit
előzetesen kellett befizetni, vagyis csak ezután kapta meg az iparos a "szénsav"-
utalványt. 1957 január 1-től megszűnt a "szénsav" felhasználásának korlátozása, de a forgalmi adó előzetes befizetése nem. Az 1951-ben alapvető élelmiszernek titulált szikvíz 1,10 Ft/liter maximált árához hozzányúlni nem akartak. 26
évig volt ez az ár érvényben és 1977-től lett a szikvíz szabad áras termék.
Érdemes végigolvasni az 1940-ben, a szikvízgyártó iparosok számára.
összeállított "SZIKVIZIPARI LEXIKON"-t és a mára is vonatkozó ismereteit magunkévá tenni. Ennek bevezető szövege így hangzik:
"A
szikvízipar gyakorlása, kezdete óta, mindig az ipartörvényen és az erre
vonatkozó miniszteri rendeleteken alapszik. Ezek a rendeletek azonban a
gyakorlatban kialakult követelményeknek megfelelően gyakran magyarázó
határozatokra szorulnak, hogy az első fokú hatóságok a felmerült kérdésekben
egységes álláspontot foglalhatnak el. Tehát a kialakult joggyakorlat képezte és
képezi azt a jogalapot, amelynek a szikvízipar folytatása szempontjából éppen
úgy elengedhetetlen feltétel, mint amilyen fontossággal bír annak tudása, hogy
hol is van tulajdonképpen az a határ, amely ennek az iparnak gyakorlását
körülbástyázza."